A folyosó teljesen üres volt, csak az őr bakancsának kopogása hallatszott. Az elítéltek nyugtalanok voltak, borotválkozó tükreiket kinyújtva „hesszeltek” ki a zárkákból. Várták, hogy elinduljon ez a nap is. Túl voltak az első étkezésen, de a reggeli utáni számlálás miatt bezárták őket. Minden nap több mint ötezer ember várta, hogy a San Quentin állami börtönben végre elinduljon a nap.
Orlando Brown ezen a délelőttön még feszültebb volt mint általában. Fekete arcán a gondok gyűrték fel a ráncokat. Orlando akit egyébként odabent szinte mindenki Brownieként emlegetett már régóta élvezte az intézet vendégszeretetét. 2002-óta teltek ugyan úgy a napjai, ugyanis akkor ítélték el egy korábbi gyilkosság miatt. Ez a rókatekintetű derék afroamerikai ugyanis gyilkos volt. Többszörös gyilkos, egy igazi gettó terminator. Szerencsétlenségére, vagy talán pont szerencséjére nem a banda gyilkosságok miatt kapták el, hanem azért mert elintézte a hűtlen feleségét. Ezért néhányan a műveltebb fegyőrök közül Othellonak is becézték.
Az ajtók elektromos zárjai egyszerre zúgtak fel és nyíltak ki. Az egész „K” cellasor felpezsdült, mikor az elítéltek elindultak kifelé az udvarra. Az őrök úgy álltak ott a kettes sorban vonuló rabok mellett mintha nem is bűnözőket kísérnének, hanem iskolásokat. A nehézfiúk aztán az udvaron már kiléphettek a sorból. Itt kicsit máshogy mentek a dolgok, mint az utcán. Itt senkit nem érdekelt, hogy ki milyen bandatetkót varratott magára odahaza a falakon túl. Itt alapvetően a bőrszín számított. Egy fekete feketékkel bandázott, egy latin a többi spanyolajkúval és a fehérek is kerülték a többiek társaságát. Ha ki ki a saját fajtájával kokettált kevesebb volt a balhé.
Épp ezért volt meglepő, mikor a sportpálya másik oldaláról három kigyúrt tőről metszett „csikánó” ballagott át a feketék oldalára. Brownie körül hirtelen mozgolódni kezdtek a tesók, szabályosan védő gyűrűt vontak a Black Guerilla Family vezetője köré, mire a követek lassítottak és a legkisebb ment csak közelebb.
-Senior Rojas váltana veled néhány szót.
Légy a kerítésnél negyedóra múlva.
És Orlando két megbízható emberével negyed óra múlva ott volt a kerítésnél. Még egy ekkora figura sem kekeckedett Esteban Rojassal. Esteban ugyanis a la Eme-t a mexikói maffiát vezette a San Quentinben. Jól tudta volna kamatoztatni vezetői képességeit, ha kilencvenötben nem kapják el több tonna kokainnal. Nem volt már annyira fiatal, közelebb volt az ötvenhez mint a negyvenhez, de még így is kemény fickónak számított. Mivel életfogytiglani börtönbüntetést kapott ezért nem mehetett a többiek által látogatott udvarra, csak a kerítéssel leválasztott részen tartózkodhatott, ezért most is drótháló feszült közte és az egykori Bloods főnök között.
-Örülök, hogy megtisztelsz-kezdte a mexikói drogbáró.
-Részemről a szerencse mi amigo-válaszolt a néger.
-Van egy kis problémám amit csak te tudnál megoldani
-Figyelemmel hallgatlak
-Nos néhány Cripses figura elintézett egy földit és a hulláját Galndaleben rakta ki. Általában egy katona halála miatt nem kérnék ilyet, de mivel ez az ember az egyik hadnagyom rokona volt ezért azt kell, hogy kérjem intézz el egyet a Cripsesek közül.
-Ugyan Esteban, ne kérj ilyet, tudod te is, hogy idebent mi sem vesszük annyira komolyan az utcai bandázást. Különben is ha kicsinálunk egy tesót azt a fekák nem néznék jó szemmel. Mi lenne a tekintélyemmel.
-Bérelj fel valakit az árja hadseregből. Intézzék el a piszkos munkát a gringok.
-Átgondolom.
-Ezt örömmel hallom Brownie.-Mondta Rojas és elindult. Columbo módjára azonban visszafordulva még hozzátette.
-Igazán nem akarom befolyásolni a döntésed, de amíg nincs válasz, addig sajnos egy gramm heroin sem jön be a falon kívülről.
