Sam Miller nem igazán kereste az italo-amerikai polgártársai társaságát. Joey Brooklyn személye pedig kifejezetten taszította. A hájas digó volt akkora tetű, hogy kinyírassa a saját keresztfiát. De az olaszok már csak ilyenek, komolyan veszik a családi ügyeket, és a klán fájának elfajzott ágait le kell metszeni. Ezt még valahogy elviselte volna hősünk, de az fölöttébb zavarta, hogy legutóbb ő volt a kertész akinek a vadhajtást le kellett vágnia. És most eljött annak az ideje, hogy ismét találkozzon a fa tulajdonosának egyik emberével.
Nem igazán tudta, hogy mi értelme van annak, hogy az éjszaka közepén, az isten háta mögött egy út menti motel parkolójában találkozzanak. Sal Demarco jelölte ki a helyet, Sam még javaslatot sem tehetett. A forgalom elég gyér volt, út közben csak néhány kamiont mellőzött el, melyek lámpái el elvakították a sötéthez szokott szemét. Nem igazán volt ínyére a találkozó, bár ez a Sal valamivel empatikusabb figurának tűnt, mint a főnöke. Emberünk ugyanakkor nem kerülhette el a maffiát, hiszen leginkább tőlük várhatott tényleges segítséget, ha meg akarta húzni magát a négerek elől. Pabloban nem bízott még annyira sem mint ebben a rafkós olajos hajú keresztapa imitátorban. Meggyőződése volt, hogy azon az éjszakán a Latin Kings helyi főnöke számított arra, hogy ott lesz és nem is kellett csalódnia.
A nagy fekete Cadillac lomhán fordult be a motel parkolójába. A sofőr két fehér vonal közé kormányozta a járgányt majd leparkolt. Fáradt volt, véreres szemét csípte a fáradtság, de várt. Már majdnem elnyomta az álom mikor, egyszer csak valaki megkopogtatta az ablakot. Odakint maga Salvatore Demarco állt. Kissé furcsán hatott, hogy ezúttal az olaszos elegancia teljes hiányát tükrözte az öltözéke. Kopott dzsekit és Los Angeles Lakers feliratú baseball sapkát viselt. A kopogás hatására Samuel kiszállt a kocsiból, kinyújtóztatta elgémberedett tagjait majd üdvözölte a slampos olaszt.
-Az még rendben, hogy a városon kívül találkozunk, de miért az éjszaka közepén.
-Így kisebb a sansz arra, hogy követtek.
-Ezt honnan veszed, az FBI éjszaka nem dolgozik?
-Nem tőlük tartok. De az én magán természetű dolgaim nem tartoznak rád.
-Rendben van Sal én nem látok bele a dolgaidba és nem is akarok illetéktelenül szaglászni
-Remek akkor ezt megbeszéltük. Hoztam neked valamit.
Sam csak ekkor vette észre, hogy társa az enyhe idő ellenére kesztyűt visel. Benyúlt kopott dzsekije alá és onnan egy fegyvert húzott elő.
-Ez egy Sig-Sauer p226. Hasznos kis eszköz, ha meg akarod védeni magad. 20 darab kilences para lőszer megy a tárjába, de azért ne pufogtass vele sokat. Mindig legyen nálad. Ez a kis igazolvány pedig azt igazolja, hogy legálisan van fegyvered. A dokumentum Joshua Smith névre van kiállítva, szóval gratulálok az új pisztolyához mr. Smith.
-Kösz. Remélem nem lesz szükségem rá.
-Én is remélem. Viszont nem csak emiatt jöttem. A legutóbb nagyon jól szerepeltél, a rád bízott feladatot remekül teljesítetted. Nem szóltam ugyan Joeynak, de szerintem hasznodat tudnám venni máskor is kényes ügyekben.
-Na elmész te a kurva anyádba. Én nem vagyok bérgyilkos.
-Persze, hogy nem te barom, de nem ilyen hangosan, felébred az egész állam.
-Nem leszek néhány rongyos dollárért a te hóhérod Sal, erről ne is álmodj.
-Én nem kértelek erre, viszont nincs munkád és gondolom nem a gyerekeid egyetemi költségeinek fedezésére félretett pénzt akarod felélni. Szóval gondold csak meg.
Sam dacosan nézett beszélgetőtársa szemébe, de nem mondott semmit. Valóban nem volt pénze, de szeméből az volt kiolvasható, hogy „nem ölök pénzért”.
-Ezt a beszélgetést most lezártuk Sal-mondta és beszállt a kocsiba
